« Lago Nero Gesztenyedal »

Arcok

2008. október 19., vasárnap 16:52, grafitember, 7889 komment
Főoldalra ajánlom!

Tudjátok, már jópár hete küszködök a másik bloggal, a Rouleur-rel. Annak idején azért indítottam, mert úgy gondoltam, hogy az önfeledt, felszabadult kerékpározás közben születhetnek olyan gondolatok, amiknek kapcsán talán -virtuálisan- összemosolyoghatunk MI, országúti kerékpárosok. Talán lesznek páran, akik még talán kedvet is kapnak hozzá. AZ egész úgy indult, ahogy egyszerû, tiszta dolgok szoktak, ahogy az ember gyerekként megtolja a kishajót a szökôkút vizén, aztán...aztán az lendületét vesztve megáll, a szökôkút közepén, ahhoz éppen elég távol, hogy elérni többet már ne tudjuk.
Jópár hete elkezdtem írni egy postot rá, és amint készen lett, máris újra kellett írni. Azzal foglalkozott, hogy a mai országútis élmezônyben nem látok karizmatikus versenyzôket, igazi "idolokat". Egy Induraint, egy Fignont...vagy igen, egy Armstrongot.
Emberek megvillannak, majd megbuknak doppinggal. Hangsúlyozom, a cikk nem a doppinggal foglalkozik, hanem azzal, hogy kellene valaki, amolyan Merckxx, aki a kerékpárról leszállva, akár egy szál melegítôben is tud olyan karizmatikus lenni, amitôl az ember gyereke elkezd kerékpározni. Egy Contador megnyeri az év három legnehezebb versenyébôl a "kevésbé fontos" kettôt, és slussz. Nem azt mondom, hogy a Porschénkkal üssünk el egy biciklist, mint Ullrich, vagy toljunk egy csíkot, mint Boonen, de értitek, mire gondolok, nem? Mindez hogy jön ide, erre a blogra? Azon gondolkodom napok óta, hogy ki az igazi sportember? Ki az, aki teljesen természetesen veszi magát, teszi a dolgát, sportol, és ezzel nem csak magának tesz jót, hanem esetleg példaként, motivációként is szolgál?

 

Marco Olmo

A szeptember-októberi pihi után újra elkezdtem a komoly edzéseket, mert nagyon hiányzik a mozgás. A patakparti futásokból azt gondolom, kinyertem a kinyerhetôt, persze, lehetne gyorsabban is futni azt a 4.8 kilométert, de inkább lépjünk tovább. A hegyifutás irányába. Tudom, az alkatom abszolut alkalmatlan erre a mozgásformára, de sajnálom, imádom a hegyeket is, az ösvényeket és a futást is. Most mit lehet tenni? Szóval hegyi futás. Trendin mondva: trail running. (terepfutás, oké). És akkor bebasz az internet. Mert természetesen ebben a témában is hihetetlen mennyiségû adat áll rendelkezésre, beszámolók, fotók, felszerelés tesztek, minde  egyéb, ami csak elôfordulhat. Aztán a sky-running, és az ultrák. Az UTMB, a Mont Blanc tömbjét körbefutó, 20 órás ôrület (20 órával nyerik, a többség természetesen ettôl többet fut).
Szóval észrevétlenül telnek az órák a számítógép mögött ülve. Az ember fia talál ezt, azt. Startlap, Google, minden a barátom. Hogyhogy nem, belefutok ismét Lôrincz Olivér honlapjába. Mint kerékpáros edzô, már okozott néhány fejvakarós percet, sôt, dührohamot is, de kontextusában érthetô figura. Most, mint trail-runnerbe futottam bele, mert ezt is csinálja. Mivel nem ismerem személyesen, illetve nem fair dolog bármilyen véleményt megfogalmazni úgy, hogy a reagálásra kevés lehetôséget adok, ezért csak linkelem a honlapjának egy oldalát. Persze a többi része is tanulságos, de mindenki csak annyit töltsön el a böngészésével, amennyit  szükségesnek érez.
Tehát akkor: "sportfelszereléseim" (katt)
A honlapból természetesen nem derül ki, hogy Olivér mit érez, amikor az erdôbe érve az orrát megcsapja a szelidgesztenye-lomb avarja, ahogy arcán végigsimít a kopaszodó ágerdôn átjutó napsugár. Wattmérés van. Laktátküszöb. Anaerob tartomány van. Ciklikus edzés van. Szénhidrátok, proteinek, a vér oxigénszállító képessége. Egy tudományosan készülô sportembert ismerek meg a honlap alapján, aki természetesen pénzért vállalja, hogy bárkit, akár még engem is, felkészít.
Olvasgatom a futóblogon Kropkó véleményét, errôl-arról. Persze, egy sokszoros Ironman gyôztesrôl van szó, és hihetetlen tapasztalatokról, esszenciális dolgokról, ami azért sokat segít. Nézem az UTMB-rôl a videókat, a csontsovány atlétákat...
Majd nem sokkal késôbb megtalálom EZT. (katt rá!!!)
Aki nem értené a video, vagy a honlap szövegeit, akkor az a lényeg, hogy a kedves, halkszavú bácsi Marco Olmo, egy szegény családból származó fickó, aki a mai napig szegény, de nem különösebben érdekli. Nincs edzôje, nincs dietetikusa, mindent maga "csinál". Nem tudom, feltûnt-e a videón, de az UTMB-t egy Invicta iskolatáskával a hátán nyerte meg. Végülis, elfér benne a motyó, csak a "system" kevesebb. Az UTMB, egyébként a Mont Blanc Ultramaraton. 166 kilométer, 9000 méter szint. A fickó, 59 évesen megnyerte. Aztán 60 évesen is. Meg más ilyen brutál futóversenyeket is megnyert. A videón érdemes a szemét nézni. Ahogy elmondja a teljesen egyszerû mondatait. Azt mondja, minden gyôzelme egy kicsit "keserû", mert talán nem lesz több. Marco Ultramaraton világbajnok. Szerintem ô az igazi sportember. Ezen a pár perces videón azt látom, amit érzek az erdôben, futás közben. Szerintem a futás a szabadban mindig egy kicsit önismereti tréning. Azt gondolom, hogy a szenvedés, a fáradtság, a hazaérkezéskor érzett örömbôl építeni kell magunkat. Az élet értelmét lehet megtanulni a futásból. Az élet értelme nem más, mint olyan emberré válni, aki már nem akar ember lenni többé, illetve olyan valakivé, aki túllát önnönmagán, és a világot mint egészet tudja csak értelmezni, azon belül önmagát többé már nem. A futás, a természetben ezt képes átadni. Persze, ha éppen a pulzusoddal vagy elfoglalva, vagy versenyre készülsz, az más. Olyankor a világon szaladsz, nem benne.

Ezt akartam mondani csak.

Kategóriák

futás

Eddig 7889 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.